2007. július
Vickie Downey indiánasszony a szeretetről; Petőfi Sándor: A Tisza,Egy indián asszony a belső hangról; Gergely Ágnes: Az ígéret ; Fodor Ákos: Hír; Nootka asszonyszövetség hagyománya; Frank Crane a vitáról; Gergely Ágnes: A szédület
Az idők kezdetén a szeretetből jöttünk. Mindnyájan egymás rokonai voltunk. A legendáink olyan időkről szólnak, mikor beszélni tudtunk az állatokkal, s az állatok megértettek minket, meg tudtuk értetni magunkat egymással. Valamikor az idők során már nem engedelmeskedtünk a parancsoknak, az egyetemes törvénynek, ezért többé nem értettük egymás szavát. S így egyre távolabb kerültünk a szeretettől.
Vickie Downey, Tewa Indián asszonyok bölcsessége
2007.07.03.
Petőfi Sándor: A Tisza
Nyári napnak alkonyúlatánál Megállék a kanyargó Tiszánál Ott, hol a kis Túr siet beléje, Mint a gyermek anyja kebelére.
A folyó oly símán, oly szelíden Ballagott le parttalan medrében, Nem akarta, hogy a nap sugára Megbotoljék habjai fodrába’.
Síma tükrén a piros sugárok, (Mint megannyi tündér) táncot jártak, Szinte hallott lépteik csengése, Mint parányi sarkantyúk pengése.
Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg Volt terítve, s tartott a mezőnek, Melyen a levágott sarju-rendek, Mint a könyvben a sorok, hevertek.
Túl a réten néma méltóságban Magas erdő; benne már homály van, De az alkony üszköt vet fejére, S olyan, mintha égne s folyna vére.
Másfelől, a Tisza tulsó partján, Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán, Köztök egy csak a nyilás, azon át Látni távol kis falucska tornyát.
Boldog órák szép emlékeképen Rózsafelhők usztak át az égen. Legmesszebbről rám merengve néztek Ködön át a mármarosi bércek.
Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe Egy madár csak néha füttyentett be. Nagy távolban a malom zugása Csak olyan volt, mint szunyog dongása.
Túlnan, vélem átellenben épen, Pór menyecske jött. Korsó kezében. Korsaját mig telemerítette, Rám nézett át; aztán ment sietve.
Ottan némán, mozdulatlan álltam, Mintha gyökeret vert volna lábam. Lelkem édes, mély mámorba szédült A természet örök szépségétül.
Oh természet, oh dicső természet! Mely nyelv merne versenyezni véled? Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz.
Késő éjjel értem a tanyára Fris gyümölcsből készült vacsorára. Társaimmal hosszan beszélgettünk. Lobogott a rőzseláng mellettünk.
Többek között szóltam én hozzájok: „Szegény Tisza, miért is bántjátok? Annyi roszat kiabáltok róla, S ő a föld legjámborabb folyója.”
Pár nap mulva fél szendergésemböl Félrevert harang zugása vert föl. Jön az árviz! jön az árviz! hangzék, S tengert láttam, ahogy kitekinték.
Mint az őrült, ki letépte láncát, Vágtatott a Tisza a rónán át, Zúgva, bőgve törte át a gátot, El akarta nyelni a világot! |
2007.07.03.
Asszonyi mivoltunk teszi lehetővé a spirituális párbeszédet. Nem vagyok férfiellenes. A cselekvés férfidolog. A termelés férfidolog. De egyensúlynak kell lenni. Ha a szelíd belső hangra hallgatunk, akkor vagyunk kiegyensúlyozottak. De vigyázz! Két hang létezik; ez már csak így van. Hallgass mindig a jobbik hangra, arra, amelyik szelídebben szól. A másik sötét, megpróbál uralkodni, s olyan dolgokra rávenni, amely mérget táplál, önzővé akar tenni, s bánt. Mindenkinek, aki erre a világra születik, van egy feladata, s vannak bizonyos erők, amelyek útján vezérelik, hogy sikerrel járjon. Hogy ezt a feladatot legtisztábban kifejezésre juttathasd, ahhoz testileg és lelkileg együtt kell működni a szellemmel.
A csend ajándéka, Indián asszonyok bölcsessége Idős indián asszony, aki nem akarja megnevezni magát
2007.07.11.
Gergely Ágnes: Az ígéret
Akit nem lesnek alligátorok, aki alatt a fatörzs nem recseg, akit iránytű sosem boldogít, mert az irányt a csontja mondja meg, aki fakérgen ujjával haladva megtalálja a bevésett betűt, fölteszi róla, hogy családi ékszer, mely a korhadt farostba beletűnt, aki telepes szeretett volna lenni, őshonos, ha nem reccsen a faág, akinek angyal tapadt az ablakába, akinek fölrázták a paplanát, akit a hold szarvacskája vezérelt, ahol végig ismeretlen a bozót, aki tudta, hogy a szarvasokat lelőtték, ahogy majd lelövik a hírhozót, aki látta a fenyőtűhulladékot, amíg a fogak csattognak odalenn, egyetlen levegő-ígéretbe burkolódzik, és előbb-utóbb azt mondja, jelen. |
2007.07.11.
Fodor Ákos: Hír
végzetes száguldásunk lassított filmjét nem tűrte tovább tétlenül játszani: mohón betört a múltba (azóta a legváratlanabb dolgokra számíthatunk, onnan is) - jó lesz figyelni |
2007.07.24.
Az emberek csaknem úgy éltek, ahogy meg volt írva. Csaknem. És az asszonyok szövetsége erős volt. A szövetség minden asszony számára nyitva állt, törzsi hovatartozására, korára, társadalmi helyzetére, politikai rangjára vagy gazdagságára való tekintet nélkül. Egyetlen asszony sem vásárolhatta meg a szövetséghez való tartozás jogát. Egyetlen asszony sem örökíthette át a szövetségben betöltött helyét. A szövetség minden tagját maga a szövetség választotta ki, s meghívásos alapon válhatott valaki taggá. Meghívás alapján még rabszolganők is lehettek a szövetség tagjai. Tulajdonosaik nem tagadhatták meg tőlük a belépés jogát, nem akadályozhatták meg az összejöveteleken való részvételüket, és nem tilthatták a szertartásokon való részvételt sem, mert a szövetségnek igazi hatalma volt, s mindenütt tiszteletben tartották. A szövetségben lévő asszonyok feladatai közé tartozott a leányok nevelése is. Játékosan, dalokkal, legendákkal és példák útján tanították őket. Megtanították a leányokat testük ápolására, beavatták őket a testi örömszerzés titkaiba, s ránevelték őket, hogyan tiszteljék magukat és testük biológiai funkcióit. Elmagyaráztak nekik mindent, amit a terhességről, a szülésről és a gyermekápolásról tudniuk kellett. De egyszerre csak fejére fordult a világ... Különös férfiak jöttek. Olyanok, akik soha nem beszéltek asszonyokkal, akik soha nem ettek, soha nem háltak és soha nem nevettek együtt asszonyokkal. Olyan férfiak jöttek, akik dalolás és tánc közben, kacagáskor és szerelem idején komor képet vágtak. Ezek a férfiak azt állították, hogy az asszonyok szövetsége boszorkányok gyülekezete. "Nem tűrhetitek, hogy egyetlen boszorkány is életben maradjon", így prédikáltak, de az emberek nem hagyták, hogy a szövetség asszonyait megöljék. A papoknak kislányokkal kellett beérniük. A lányokat elvitték a falvakból, iskolákba járatták őket, úgyhogy nem olyan asszonyok nevelhették s taníthatták őket, akik elmondhatták volna testükről az igazságot. Az iskolában arra nevelték őket, hogy mellüket elszorítsák, karjukat, lábukat el kellett rejteniük. Fiútestvéreiknek sosem nézhettek a szemébe, lesütött szemmel a földet kellett nézniük, mintha valami szégyellnivalójuk lett volna. Ahelyett, hogy megtanulták volna, hogy testük havonta egyszer szent, azt mondták nekik, mocskosak. Ahelyett, hogy a vérzés idején visszavonulhattak volna az arra kinevezett házba, ahol meditálhattak, imádkozhattak, a holdtöltét s testüket ünnepelhették volna, arra tanították őket, hogy betegek, kötőt hordjanak, s viselkedjenek betegek módjára. Azt is mondták nekik, hogy soha nem szabad testi vágyaik feltörő hullámainak engedniük, soha nem élvezhetik ezt az érzést, mert bűnös dolgok ezek. Ha azután a lányok visszatérhettek falujukba, értelmük annyira megmételyeződött, szellemük annyira megbomlott, lelkük úgy beszennyeződött, hogy az asszonyok szövetségének tagjaiként már nem jöhettek számításba. A fiúkat is elhurcolták. Őket pedig arra tanították, hogy a nők piszkos, bűnös teremtmények, akik a férfiakat eltérítik a jó útról. Azt tanulták, a nőknek nincs saját véleményük, ésszel nincsenek különösebben megáldva, s csak azért vannak a világon, hogy a férfiakat szolgálják. Nem kellett hozzá egy generáció, s a feje tetejére fordították a világot, az ész és az igazság ködbe veszett, s csaknem teljesen odalett.
Nootka asszonyszövetség hagyománya Indián asszonyok bölcsessége
2007.07.24.
A vita nem mindenki számára jelenti ugyanazt. A kiművelt, higgadt elmék számára izgalmas játék, melynek célja az igazság feltárása, a kusza és fegyelmezetlen elmék számára csata, amit meg kell nyerni, még ha az igazság bele is pusztul.
Frank Crane gondolata
2007.07.31.
Gergely Ágnes: A szédület
Buday Mariannak
Hogy mi történt a kútnál, nem tudod. Csak körülállták csendben a kutat. Azt álmodták, átlényegülnek, míg lánggal el nem ég az ünnep, s a tenger kettécsap és véget ér, a vízmosásból pedig fagyökér mered a kiszemelt bölcső fölé, mint évezred a pillanatra lép, amely nevet ad hazugnak, igaznak. Hét az álom, hét a tehén, hét az asztag, s a tény a név alatt lassan elforog. A kutat betemeti a homok. Ami lefödött, értelmezhetetlen. De esély vár az elforgó makettben – s az év, a tűzre szánt bokor és lenn, az országutakon a széttartó félelem, a felforrósult jelcsoport a rideg világban a váltást nem könnyíti meg. Forog az év, a láng, a sivatag, a sír, a nádas, az országutak, és ők is, mindig, akik körben állnak, s a homokban a semmit figyelik. De érintése Ramszesz bársonyának itt maradt aztán, évszázadokig. Kutak fölött, gyökér alatt. A gerincem emlékezik. |
2007.07.31.
|