|
2007. június
Márai Sándor: A tapintatról és a gyöngédségről; B. Radó Lili: Csendes dal; Lev Tolsztoj a játékról; Nagy László: Tűz; Lev Tolsztoj: Két világ; László Noémi: Mióta nem kapaszkodom; Stephen King a titokról, Fodor Ákos az igazságról
Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti.
Márai Sándor: A tapintatról és a gyöngédségről
2007.06.04.
B. Radó Lili: Csendes dal
|
Társam, aki nélkülem társtalan
bolyongsz a nagyvilágban, mondd, Neked
sohsem jutott eszedbe az, hogy én
kisérhettelek volna utadon?
Sohsem gondoltad azt, hogy valahol
van egy szerényke dal, amely Neked
szeretne megcsendülni majd először?
Nem gondoltad, hogy egy virág Neked
bontaná ki tavasszal szirmait
és van és él és ajkaidra vár,
hogy azok szívják ifjú illatát?
S nem gondoltál arra, hogy lesz idő,
mikor elfáradt, ezüstös fejed
jól esnék valahová lehajtani? |
2007.06.04.
Semmiben sem nyilvánul meg olyan világosan az emberek jelleme, mint a játékban.
Lev Tolsztoj
2007.06.11.
Nagy László: Tűz
Tűz
te gyönyörű,
dobogó, csillag-erejű
te fűtsd be a mozdonyt halálra,
hajszold, hogy fekete magánya
ne legyen néki teher,
tűz
te gyönyörű,
ihlet, mindenség-gyökerű,
virágozz a vérző madárban,
égesd hogy a sorsot kimondja,
nem a hamuvá izzó csontja,
virrasztó igéje kell,
tűz
te gyönyörű,
jegeken győztes-örömű,
ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra
lélekben szakállasodva,
hűlve latoló józanságban,
ahol áru és árulás van,
öltöztess tündér-pirosba,
röptess az örök tilosba,
jéghegyek fölé piros bálba,
ifjuság királya,
tűz! |
2007.06.11.
Különös, hogy a körülöttünk élő emberek között gyakran hallgatnunk kell, olykor csak az időben és térben távol levőkkel (a lelki társakkal) beszélgetünk. Jóllehet, ez a szféra nem a világ látható és közvetlenül érzékelhető szintje, mégis létezik. Mert létezik egy világ, amelyben élünk, és létezik egy másik világ, amely által többek és jobbak leszünk az élhető világban.
Lev Tolsztoj: Két világ
2007.06.19.
László Noémi: Mióta nem kapaszkodom
|
Tizenhét napja számontartom azt,
hogy nem történik semmi különös.
Reggel megébredek, a nap besüt,
virágot öntözök, és nem tudom,
mi mire ösztönöz.
Végzem a dolgom, számolok, és áltatom
magam: holnaptól mindent felrugok,
de nem vagyok megrögzött lázadó,
csak kissé nyugtalan,
mert rég nem írok, rég nem olvasok,
nyelem a port, a levegõt, szaladnak hetek, hónapok,
felbukkan sok jó ismerõs, sok apró fájdalom
a nyakszirtemre ül, hogy leutazzék majd a hátamon
s ha elkerül,
kerek, szilárd, áttetszõ a szivem,
csak annyit fontos megemlítenem:
rég nem kapaszkodom. |
2007.06.19.
A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.
Stephen King gondolata
2007.06.26.
Fodor Ákos
Ne adj igazat.
Neked túl sokba kerül;
nekem meg épp van. |
2007.06.26.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
