|
2006.november
Kuzebaj Gerd: Ősz; A dalai láma a csillagokról; Ancsel Éva a szomorúságról és a szeretetről; Henri De Régnier: Őszi éj; A dalai láma az áldásról; Csokonai Vitéz Mihály: November; A dalai láma az áldás jelentéséről, Babits Mihály: Három angyal
Kuzebaj Gerd: Ősz
|
Lila, sárga s bíbor színfoltok égnek
Az erdőn, túl a kis folyón. Juharfák
Csupasz ágaikat mint hálót tartják
Magasba: fényhalait lesik az égnek.
Berkenyefa vergődik – mit nem ér meg!
Véres bogyófürtök közt kék sebet vág
Rajta az őszi szél: mintha beretvák
Nyesnék: levélhad száll, nincs bennük élet.
A puszta földre zord eső szemerkél.
Elmúlt a nap – éjszakai csípős dér
Mar mindent. Étlen jajgatnak a csókák.
Meleg istállókban szuszog a jószág.
A gabonát behordták. Pisla tűznél
Udmurt nők fonják fonalad, derűs tél! |
|
2006.11.06. |
Számtalan csillag és csillagkép látható ma az égen. Mindez fokozatosan jött létre az évmilliók során, s az ember fokozatosan fedezte fel, ismerte meg őket. Ebben az egészben az a legérdekesebb, hogy annál több csillagot és csillagképet láthatunk, minél jobb távcsövet tudunk készíteni. Vagyis minél több csillagot akarunk látni, annál többet látunk. Egyre több és több csillag, egyre több élet! Kimeríthetetlen a világ, mert végtelen.
Út a nyugalomhoz, mindennapi tűnődések c. könyvből, Tenzin Gyatso, a 14. dalai láma
2006.11.06.
A szomorúság jó, mert haragtalan. Aki szomorú, az kilépett a perből.
A szomorúság tudás, de nem az a fajta, ami cselekvésre késztet. Felesleges dolgokat azonban abbahagyat velünk és ez nem kevés.
Minden szeretet fölkelés. Minden falak és minden határok és minden végességek ellen. Szelíd, de leverhetetlen fölkelés.
Ancsel Éva: Száznyolcvankét új bekezdés az emberről c. könyvéből
2006.11.14.
Henri De Régnier: Őszi éj
|
A nyugvó nap oly szép amott
arany fák közt, miket bevérez,
hogy a nappal, mely félhalott,
halasztja holtát, mely nehéz lesz.
Az alkony, rózsáink befödve,
oly tiszta, édes, oly meleg,
hogy kelyhét nem mind zárta össze,
s egy szálat téphetek neked.
Oly csöndesen susog a lomb,
levél levéllel vagy rezegve
talpig a fák, hogy nem tudom,
az erdő zúg vagy te nevetsz-e.
Folyónkban lágyan fut a hullám
a réten át, kék nádason,
oly lágy, oly lágy a hullám,
hogy ott te sírsz-e, nem tudom.
Az éj, mely árny-arany-selyem,
a mélységből fölhozta csendjét,
s az ősz oly langyos, végtelen,
hogy úgy alhatnál, meztelen még. |
|
2006.11.14. |
Nem elég kérni az áldást valakire vagy valamire. Az áldást kívánni kell, mélyen és őszintén. És tenni is kell érte. Ne várja az áldást az, aki azt hiszi, hogy minden erőfeszítés nélkül hullik rá. Képtelenség, hogy bárkinek is így legyen része benne.
Út a nyugalomhoz, mindennapi tűnődések c. könyvből, Tenzin Gyatso, a 14. dalai láma
2006.11.19.
Csokonai Vitéz Mihály: November
|
Eljött már november didergő hónapja,
Hideg szele a fák ágait megcsapja.
Meghalva elhullnak a sárga levelek,
Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.
Az ajtónál álló télnek hideg zúzza
A zőld ligeteket s mezőket megnyúzza.
Hideg esső csorog, csepeg egész éjjel,
A fázékony Auster havat is hány széjjel.
A borongós égnek sűrű felhőzése
Házba zárt szívünknek kedvetlenedése.
Jer, barátom, minden únalmat űzzünk el
Az új boron vídám beszélgetésünkkel.
Van elég gesztenye, van elég noszpolya,
Van dió; melyik kell? mind jó borkorcsolya.
Gazdagabbak leszünk akármely bárónál,
Csendességben űlvén itt a kandallónál.
Az az óros kancsó megint jár közöttünk,
Tudod, mint tegnap is, mikor haza jöttünk.
Még ugyan a borom nem forrt ki egészen,
De semmi; potomra minek heverésszen?
Most még jobban is csúsz, mert édes valóba,
S különben sem látszik színe a kancsóba.
És ha az elsőtől még kedved nem dúzzad,
A másik kancsót is körömhegyig húzzad.
Magam is fogok te utánad tenni:
Törik, szakad, mégis vígan kell ma lenni.
Vígan ma, barátom! és ha pitizálunk,
Róziról is egy-két sort dallarizálunk.
S ki tudja? hátha még táncot is kell várni?
S hatos minétet is fogunk ketten járni?
Neveted? de több is történhetik itt még:
Bolond az, barátom, aki okos mindég!
Le kell a mord képet néha-néha tenni.
S ha ennyi hívságra nem fogunk is menni:
Jer, legalább minden únalmat űzzünk el
Az új boron vídám beszélgetésünkkel! |
2006.11.19.
A tibeti nyelvben az „áldás” szó átváltozást jelent valamilyen fenség, magasztosság vagy erő segítségével. Egyszerűen szólva az áldás olyan élménynek, tapasztalatnak az eredménye, amely jobbá teszi az elmét, szellemi emelkedést idéz elő.
Út a nyugalomhoz, mindennapi tűnődések c. könyvből, Tenzin Gyatso, a 14. dalai láma
2006.11.27.
Babits Mihály: Három angyal
Három, három, három, három, három angyal szállt felém.
Egyik fehér, mint a felhő, másik könnyű, mint a fény.
Harmadik úgy hullt a földre az égből egyenesen,
mint egy könny szemből a szívbe, nedvesen és nehezen.
Hogyan óvjam meg az elsőt, hogy ne kapjon foltokat
ujjaimtól? hogyan tartsam szorosan a másikat,
hogy ne tudjon elröpülni? és az utolsót hova
rejtsem el, hogy senki, senki meg ne lássa őt soha?
Óh jaj, késő! már az első hószin angyal csupa folt!
És a másik messzeszállott, aki olyan könnyű volt!
Harmadikat szégyenemre látja az egész világ,
mert gyászomban széjjeltéptem lelkem őrző fátyolát.
2006.11.27.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
