Télapó...

December hatodikán jelzi kalendáriumunk Miklós napját.
A kis-ázsiai Myra legendás püspöke a negyedik században jóságos, adakozó ember volt, aki szívesen segített az ínségeseken, a szegényeken.
Egyszer - jó híre így tartja - egy nyitott ablakon át aranyakat dobott be három nyomorba jutott, hozománytalan hajadonnak, hogy tisztességben férjhez mehessenek.
A gyermekek benne tisztelik a vattaszakállú Mikulást, aki az utóbbi időben nálunk gyakran Télapó lett. S, hogy őket is érje ilyen váratlan szerencse, a cipőjüket hagyományosan ma is kiteszik az ablakba. Miklós püspök pedig piros palástban, fején a csúcsos főpapi süveggel, hátán ajándékhordó puttonyával névnapja előtt azóta csak járja szerte a világon az áruházakat, a forgatagos nagyvárosi utcákat, megjelenik családi és iskolai ünnepségeken, mese- és képeskönyvekben, számtalan kiadásban.
Magyar neve - vagy amit annak hiszünk - a Mikulás, voltaképpen egyszerű szláv változata, hangzása a Miklós-nak.
Magyar nyelvben először a tizenhatodik századi Érdy-kódexben olvashatunk róla. A téli ünnepek ajándékosztó lényei-nek rendje mára összekuszálódott.
Az ötvenes években divatba hozott Télapó már december ötödikén este megérkezik, majd rejtélyes helyre távozik, és karácsonykor újra visszatér, holott orosz testvére, Fagyapó jóval később  és annak rendje, módja szerint csak egyszer osztogat ajándékot.
Hogy mit tudnak és gondolnak a gyerekek a Mikulásról?

"A Mikulás az Északi-sarkon lakik, nincs neki saját gyereke, ezért szeret ajándékozni. Csak szaloncukrot eszik, és attól olyan jó nagy a hasa. Arra a kérdésre, hogy mit iszik a Mikulás, megoszlottak a vélemények. Voltak gyerekek, akik szerint Coca-colát, má-sok szerint gumibogyószörpöt iszik és olyan elképzelések is voltak, mely szerint mindig teázik, hogy ne fázzon. Nyáron olvassa a gyerekek leveleit, ősszel ajándékokat készít, na és persze pénzt gyűjt a szaloncukorra.":-)

 (2005. 12. 06.)

Sík Sándor: Este

Magam vagyok.
Suhog, lobog
A kályha.
Rőt fény remeg
A reszketeg
Homályba.

Kint bús a táj.
Hószárnya száll
A télnek.
A föld felett
Szilaj szelek
Zenélnek.

A szikra száll,
A félhomály
Megéled.
Mozdul a csend,
És fölmereng
A lélek.

Szorong, remeg,
Mint szellemek
Dalára.
A Tűz lobog.
Suhog, dohog
A kályha.

    (2005. 12. 12.)   

       Mallász Gitta: Az angyal válaszol...
  

"Csodálatos kehely szállt alá a égből . Az embergyermek elkapta, elrejtette. Ezer darabra tört, csikorgó cserépszilánkra: szavakra.
Nincs sok szó. - csak egy kehely. Újra és újra alászáll az égből.
(felvidító mosoly)

L.:- Milyen jó lenne mindig mosolyogni tudni, mint te!
- Mi gátol?

L.: - Nem tudom. Az örömhiány.
- Pedig a ti örömötökhöz, semmilyen öröm nem fogható.

L.:- Hálátlan vagyok, mert nem köszöntem meg, hogy ezen a héten párszor segítettél.
- A párszor, a sokszor, a gyakran, az még cserép, az még szilánk. Még nem az Egy.
Ha tízszer örülsz, tíz rés van a tíz öröm között. Végtelen örömben fogantattál, világ kezdetekor.
Nem lehetetlen, az Egy öröm számodra. Kérdezz!

L.:- Mi által juthatnék helyesebb emberismerethez?
-Emberismeret- az még nincs. Mert Ember sincs még. Oly nagy az Ember, még én sem látom.
Amit kérdeztél, arra már régen jött válasz. Ti úgy hívjátok, "Szeretet." Ez is csak cserép.
Az is csak Egy lehet, mint az Öröm. Egy és oszthatatlan! De már dereng köztetek.
Nem amikor együtt vagytok, hanem amikor Egyek vagytok. Kérdezz!

L.:- Miért zuhan le oly könnyen mindenki a rosszba, a mélybe?
-A zuhanó nem akkor zuhan, amikor leér. Csak akkor fáj. Hogy miért? Mert nem szolgál.
Elengedte az egyetlen támaszt, a Megfoghatatlant! Elengedte, a megfogható után kapott és az megütötte. De nem most indult, csak most ért le.
Az Egy mosoly az osztatlan, az egyetlen ami segít.

A bánkódókkal, ha együtt vagy, te is bánkódsz.
Ha Egy vagy velük, örvendezővé teszed őket.(csend)

L.:- Miért bánok, oly rosszul az idővel?
-Sok órából, nem lesz soha végtelen.

Az idő, kezetekben születik, ha szívetekben van a végtelen. Így mindenre lesz időtök."

(Mallász Gitta: Az angyal válaszol c. könyvéből)

(2005. 12. 20.)

Szent Ambrus: Ádventi himnusz

Figyelmezz, Izrael Ura,
Ki ülsz a Kerubok felett,
Jelenj meg Efraim előtt,
Jöjj, támaszd fel hatalmadat!

Nemzetek Megváltója, jöjj,
Szűznek szülötte, jöjj közénk,
Ámuljanak a századok:
Istenhez illő születés!

Nem férfiú magva hozott,
Titkos lehellet ád nekünk:
Isten Igéje testbe vált,
S a szűzi méh virága vagy.

Kelyhe gyümölcsöt bontogat,
Szemérme bár bontatlan áll,
Erénye tisztán tündököl:
Isten járja e templomot.

Szemérme mint királyi ház:
E nászteremből lép elő,
Mint kettős lényű óriás,
S vígan repes az út elé.

Kijössz Atyádnak mélyiről,
Bemégy Atyádnak mélyire.
Leszállasz mind a poklokig,
Felszállasz Isten székeig.

Ki az Atyának mása vagy,
Ölts testet, győzelmed jelét.
Testünket, a gyámoltalant,
Tegye acélossá erőd.

Már fénylik Jézus jászola,
Új fényt lehel az éjszaka.
Ezt immár meg ne rontsa éj,
Nem-szűnő láng legyen a hit.

                 Fordította: Sík Sándor           2005.12.12.

 

Szabó Attila: Karácsony este


A mindenség egy halvány csillaga várja,
hogy észrevegyék a dermedt föld felett.
A szobában díszektől csillog a fenyő ága,
jégvirágok nyíltak az ablakon éjszakára,
a sötétben gyertya lángja remeg.

Csend száll a szívembe, nyugalom,
szeretni tanulok másokat.
Angyalok járnak kint a havon,
egy álomnak magamat átadom,
miért oly ritka e pillanat?

Az ember az embernek ellensége,
s egy évben egyszer mégis átsuhan rajta,
talán valami égből leküldött varázslatra,
hogy szeretni kell,
mert szeretet nélkül
elhal az ember.
Régóta tudjuk, de mi nem engedi:
énünk önző, tüskés karmai.
Hidegen nyílnak a késeink sebeket ejteni,
nem érezzük, ami nem nekünk fáj.

De egyetlen napon az évben,
amikor karácsonyi éneket hallani,
mindenki tudja, mi a nagy titok,
s az idegen, a barát tekintetünkben mire vár.
Az ember átka a földön
nem a tudás, a nyers erő, az indulat,
hanem hogy szégyell szeretni,
zavartan bámul, ha jót lehet tenni,
elhátrál, ha adni kell, s nem kapni csak.
Sok a szó, sok a tett...
de miért nincs több - szeretet?
Miért épp ez a legkevesebb?

Karácsonykor született hajdan valaki.
Isteni ember vagy emberi isten:
nem fontos kérdeni.
A szenvedésnek - megváltás,
a fájdalomnak - enyhítés,
a rettegésnek - bíztatás,
a terheknek - könnyítés:
ennyi volt az üzenet.
Túlvilági szózat
az ólban lakóknak?
Vagy mi döbbentünk rá,
hogy a létben csak egyetlen
rés vezet felfelé:
ha intelligensek és jók vagyunk.
Örök talányok, mi!

Az állatból az emberen át megint
az állathoz vezet hát utunk?
Mert oda fog, - hiába halmozunk
oly mohón eszméket, tárgyakat, vagyont,
mindenben a felszínt, a külsőséget,
ha közben bennünk üresen kong a lélek,
s átlépünk az utca kövén fekvő kolduson.

 Karácsonykor mégis megremeg az emberben valami.
Felnyílnak maguktól énünk elrozsdált kapui.
Egymásban lessük, a szemekben keressük
az igazi ajándékot.
Mi is kicsit megszületünk,
gyermekszív dobog most bennünk,
s egyszer majd talán,
az év minden napján,
karácsony lesz közöttünk. 

                      (2005. 12. 24.)

Reményik Sándor: Csendes csodák

`Melitskó Saroltának`

Ne várd, hogy a föld meghasadjon

És tűz nyelje el Sodomát.

A mindennap kicsiny csodái

Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezedet a szívedre

Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,

Ez a finom kis kalapálás

Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,

Nézd a kis ezüstpontokat:

Nem csoda-e, hogy árva lelked

Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod hogy fut előled,

Hogy nő, hogy törpül el veled.

Nem csoda ez? - s hogy tükröződni

Látod a vízben az eget?

Ne várj nagy dolgot életedbe,

Kis hópelyhek az örömök,

Szitáló, halk szirom-csodák.

Rajtuk át Isten szól: jövök.

2005. 12. 31.